Kezdőlap    Kapcsolat    Fórum    Statisztika    Hírdetés  

Üdvözlet

FENG SHUI

 A test a lélek és a minket körülvevő környezet harmóniájára kell
törekednünk. A lakó- és dolgozó szobák tükrözik az ott élők lelki
világát. Ebből következik, hogy előbb az emberrel kell kezdenünk és
csak utánna foghatunk hozzá a térrendezéshez. Hiába rendezzük át a
lakást akár a bágua módszer, akár az iránytű módszer szerint, ha az
ott lakók belső egyensúlyának megteremtésében nem segédkezünk.
Először az emberekben kell kialakítani az összhangot, a belső harmóniát.



Első lépésként elvégezzük a rajztesztet, ami alapján kiderülnek a
lelki és testi problémák, ezeket kielemezve felszinre kerülnek a
rejtett lelki problémák, amelyek sajnos generálják a testi tüneteket
is. Az esetek többségében a problémák a gyerekkorral függnek össze.
Ezek után feltérképezzük a Kilenc Csillag Ki módszer segítségével  az
illető képességeit és gyenge pontjait.
Miután mindezzel készen vagyunk elkezdődhet a belső harmónia
kialkítása, hogy az illető biztosabbá és kiegyensúlyozottabbá
válhasson. Ez természetesen egy hosszabb folyamat.

A kínaikak szerint a cserencse három fajtája gyakorol hatást ránk. Az
egyik az égi szerencse, amely a születési körülményeinket határozza
meg. A második a földi szerencse, amelyet a körmenyezetünk tudatos
kialkításával használhatunk ki. A harmadik a magunk által megteremtett
cserencse, amit  a belső feng shui tudatos használatával aknázhatunk
ki. Az elme az élet minden szerencséjének forrása.

Az embernek két agyféltekéje van a jobb és a bal, ezek akkor dolgoznak
a leghatékonyabban, ha tökéletes egyensúly és harmónia van a kettő
között.
A jobb agyfélteke a feng shui szerint a hatalmas sárkány, amely bátor
és mérész. Ez az agy aktív jang oldala, felügyelete alatt tartja az
álmokat, színeket, ritmusokat, kreativítást, fantáziát, művészetet.
A bal agyfélteke a feng shui szerint az elemző tigris, ezért az a
passzív jin oldal, amely felelős az elmező, logikus gondolatokért, a
matematikáért és a tudományért.  Megállapították, hogy a sikeres
emberek a jobb és bal agyféltekéjüket egyformán használják, és igy a
jing és jang oldal egyensúlyban van, ami segít a belső harmónia
kilakításában.

A gondolatinkat mi írányítjuk, ezáltal  képesek vagyunk a lehető
legjobbat kihozni magunkból. Ez a mondat nagyon egyszerünek hangzik,
azonban a megvalósítása sokkal nehezebb, mivel az életünk során,
nagyon sok negatív megerősítést kapunk. A negatívumok pozitívvá való
átalakítása tudatos gondolkodás és megfelelő technikák alkalmazásával
azonban nem lehetetlen, ebben segít a belső feng shui, amelynek
lényege az intuíció, a mentális stabilitás kifejlesztése, valamint
vizualizációs technikák használata.  A kínaiak már évezredekkel előttünk felismerték, hogy környezetünk befolyásol
 minket és fordítva, mi is befolyásoljuk környezetünket, ennek alapján
 mindenre kiterjedő harmóniát alkottak, amelyet egyszerűen feng shuinak, "víz
 és szé l"-nek neveztek el. A feng shui legalább 4000 éves tudomány, amely a
 természeti erőkkel harmóniában zajló élet, az egészséges emberi értelem, a
 szépség, az esztétikum, a rend és a funkcionalitás iránti érzék. A feng shui
 azonban annak a művészetét is jelenti, hogy céltudatosan lágyitsuk és
 élénkítsük lakókörnyezetünk elemeit, egyensúlyt teremtsünk, és megtaláljuk
 az arany középutat.  A feng shui az egész életről és lakókörülményekről
 szóló kínai tan, számunkra a
 európaiak számára egészen új megoldásokat kínál.
 A tanácsadó segit abban, hogy megismerje, új szemszögből nézze saját
 lakókörülményeit, és környezete tudatos kialakítása révén jobbá tegye életét.
 A feng shui rengeteg józan észen alapuló gyakorlatias dolgot tartalmaz. A
 harmónikus környezet kialakításához néha elegendő néhány apróság, mint
 kristály, szélcsengő. Kedvezöhatás érhető érhető el egy-egy bútor
 áthelyezésével, esetleg az egész szoba átrendezésével, szimbólumok
 alkalmazásával. A feng shui elvek alapján berendezett lakásban, irodában,
 üzletben fontos szerepet játszanak a színek, a formák, a falon elhelyezett
 képek tartalma, alakja, valamint a növények elhelyezkedése is. A feng shui
 ennek ellenére nem csodaszer,  nem spirituális gyakorlatok összessége, amely
 egyik napról a másikra hat, de általa harmónikusabbá, tehetjük
 lakókörnyezetünket. A vizsgált lakás, üzlet, iroda alaprajza
 nélkülözhetetlen
 tartozéka a felmérésnek ugyanúgy, mint az ott lakók/dolgozók születési
 adatai, a bejárati ajtó iránya és amennyiben rendelkezésre áll az épület
 építési éve is. Ezeknek az adatoknak az ismeretében kezdődhet el egy alapos
 feng shui tanácsadás.



Ez az oldal e107 portál rendszert használ, és a GNU GPL licensz alatt lett kiadva.